Név: Amelia Lahen
Születési idő, hely: 1985, Írország
Főbb rokonai: Fogadott lánya, Sairah Lahen, és fia, Simon
Képesség: Gyógyítás
Jellem: Zárkózott, türelmes, kedves, szereti az embereket, de a barátkozás nehezen megy neki, fél a visszautasítástól. Ami tőle telik, azt megteszi, az utasításokat végrehajtja. Jámbor, fiatal lány, aki meg akarja tanulni, kontrolálni az erejét. Olyan valaki ki segíteni szeretne mindenkinek, akinek szüksége van rá… ő mindörökké ott lesz, hogy kezeit az elesetteknek nyújthassa… mindörökké amíg él s teheti.
Külső: A fiatal külső már egy érett nőt takar s hiába a szelíd s finom vonások – belül megedződött az évek során. Szürkéskék, szinte már lila szemei a tisztaság s ártatlanság fénytől ragyognak, eltelve az értelemmel, s érzelmekkel egyaránt. Ruházata könnyed eleganciát suggal, kedveli, a letisztul s egyszerű formákat. Nem túl magas – de tökéletesen megfelel számára az a 168 centiméter amilyen neki megadatott. Alakját tekintve vonzó hölgyemény mégsem adja magát… Alex óta nem…
Élettörténet
A neve Amelia Lahen. 20 évvel ezelőtt született, Írország, egy keletre eső, a népek elől elzárt kis falujában. 3 évre rá megszületett öccse, Darren és 5 évre rá anyjuk életet adott utolsó gyermekének, a 2. lánynak a családban, Nessának. Amelia, mivel testvérei lettek, sokkal kevesebbet kapott családjától, mint a kisebbek, de ez sosem zavarta, önzetlenül, adta azt a keveset is nekik, ami a sajátja volt. Nem irigykedett, megértette, felfogta, miért fontosabb a kisebbeket ellátni.
Az otthoni munkában rengeteget segített, apjának az állatokkal, anyjának a varrásban – hisz ez volt a munkája – és egyéb házi dolgokban. Testvérei ellátása, míg szüleik éjjelekbe nyúlóan végezték dolguk, hogy el tudják tartani a családot, rá hárult. Mindig megtette, amit kértek tőle, és ezt most sincs másképp. Aztán egy idő után, anyjuk, újra terhes lett, de szervezete már nem bírta, és a nő életét vesztette, mikor megszülte a gyereket, egy újabb lányt. Daliah nevét, Amelia adta, az anyjukról nevezte el a gyermeket.
Ekkor újabb csapás érte a Lahen családot. Apát és fiát, egyaránt behívatták a seregbe. Amelia, egy kis csalással, elhitette, hogy 18 éves, és képes vigyázni testvéreire. Egyedül maradt, az alig egy éves, és 10 éves húgaival. Nessa nem akarta elfogadni, hogy egyedül maradtak, hosszú éjszakákon át csak zokogott, ilyenkor Amelia, főzött neki valami forró italt, majd lefektette. Sokkal több gondja volt Daliahaval.
Képessége akkor mutatkozott meg, mikor ezer fele kellett figyelnie, és Daliah lezuhant az ágyáról. Hatalmas sírás. Amelia pánikba esett, hogy elvesztheti szeretett testvérét, és ez a félelem gyógyítás formájában bukott ki belőle. Maga sem tudta hogyan, de helyre rakta a kislány törött csontjait, begyógyította sebeit – puszta kezei érintésével. Nem akart hinni szemeinek, de egyben boldog is volt, hisz Daliah, újra jól volt. Álomba ringatta a gyermeket, és kutatni kezdett arról, mi történt vele egy közeli könyvtárban, míg testvéreit egy idős asszonyra bízta.
Szerette ezt a helyet, hisz ha idejött, mindig csend és nyugalom fogadta. Olyan néma mozdulatlanságba dermedve olvasott minden sort egymás után mintha csak egy márványszobor volna, kiből kiveszett a fényesség és csak a némaság s sötétség maradt utána…
Fél év elteltével, elfogadta erejét, és habár csak kicsit volt képes használni, sosem ártott az embereknek. Ugyan képességével nem dicsekedett, de saját növényeiket, kigyógyította a szárazságból, állatokat hozott vissza, szinte a halálból. Anyja egykori munkáját végezte egy ideig, mikor egyik alkalommal a varrodában fáradtsága miatt megvágta egy idősebb asszony kezét, figyelmetlensége miatt.
Nem bírta megállni, hát begyógyította annak sebét. Az emberek pletykálni kezdek, hogy szörny, nem ember, és az ilyet meg kell ölni. Megelégelte az egészet. Fogta testvéreit, és elmenekült. Testvéreitől nehezen, de megvált, bár Nessa, soha nem fogja elfogadni Amelia döntését, most mindkét lány egy családban van, egy olyan családban, ahol el tudják tartani őket, jó életük lesz.
Nem figyelte az órák forgatagát, az idő múlását. Nem tudta, hogy napok vagy hetel teltek-e el. Az utcán élt, egyedül, magányosan, reménytelenül. Az egyedüli szép, a reménysugár mi lelkében kapott lobot, ereje volt, a gyógyítás mellyel életeket mentett pedig akkor még nem tudta kezelni vagy irányítani azt… sem pedig a vadat.
Képességének árnyékos oldala is hamar megmutatkozott. A szeretet kiveszett életéből, a remény pedig nem volt elég kemény táptalaj – elhagyatottan a vad hamar átvette az uralmat testében.
Nem egyszer riadt vérmes álmoknak hitt valóból, véres kezeivel törölve el könnyeit melyek az áldozatokért fakadtak, de ahogy arcáról a mélybe hulltak, lettek holttá azok is.
Ma is emlékszik… a gyümölcsös illatra melyet a szél hozott magával, mikor az óceán partján ülve siratta életét, átkozta magát, amiért olyan amilyen. Halkan szólt, ujjai finoman szorítottak rá vállára. Diane megmentette. Látta az akkor még szinte gyermek Amelia vágyait. Otthon, család, biztonság. Megadhatta. Ahogy válaszokat is adhatott és adott is.
Évekkel később fejét felszegve lépdelt, erejét már irányítva, a vaddal békét kötve.
Baleset volt… félelmes, halál és vérgőz mindenütt. Egyetlen gyermek, pár éves forma sétált ki a csatamezőről épen… nem hitt szemeinek, illúziónak gondolta, rút csapdának amit valamely Exemplarban élő begyűjtő állított… de tévedett.
Igaz volt a kislány arcán végigfolyó könny, igaz volt a sikoly, igaz volt a férfi, ki azért jött, hogy segítsen. Matthias… már első pillanatban megszerette, szívből, örökké tartva… de a sors kegyetlen és ezt újfent bebizonyította.
Simon alig múlt egy éves, mikor apja, az egykori praesysos, de a Földre szerelméért visszatérő begyűjtő meghalt. Magukra maradtak – Simon, örökbefogadott gyermeke, a kislány Sairah és ő.
